Van egy emlék, amit nem tudok felidézni.
Mégis ott él a testemben.
Egy pillanat, amikor nem nyúltak felém.
Vagy túl korán… túl hirtelen… túl erősen.
Ahol az érintés nem biztonság volt,
hanem kérdőjel.
És van egy másik emlék is.
Nem a fejemben. A bőröm alatt.
Amikor valaki úgy nyúlt hozzám,
mintha tudná, mit jelent embernek lenni.
Nem javítani akart rajtam.
Csak jelen volt.
A kezével. A szívével. A csendjével.
A két élmény között… ott vagyok én.
Aki újra tanulja,
hogy az érintés lehet híd is – nem határ.
Hogy nem csak kívül érint,
hanem belül kapcsol össze azzal,
aki valójában vagyok.
🌿 Ha te is érzed, hogy szeretnél kapcsolódni – valóban, mélyen, jelenléttel – szeretettel várlak.
Réka
