Tegnap véget ért a Sacred Lineage női csoportom. A lezárás után még egész este bennem maradtak a nők arcai, a történeteik, a közös utunk pillanata és a gondolataim visszaszálltak a pár héttel ezelőtti esküvői szertartásunkra Károllyal. Ez a két esemény összeért bennem és bár a szavaim valószínűleg nem tudják átadni, és kevesek, de szeretettel osztok meg veletek egy töredéket belőle.
Az esküvőnk napján délelőtt Károly egy férfikörben, én pedig egy női körben kaptam beavatást – ez a délelőtt számomra egy igazi, szakrális leánybúcsú volt. Sok maradandó pillanata volt annak a napnak, de az egyik legmélyebb élményt a 25 támogató nő körében éltem át, akik velem voltak.
A szertartás elengedős, táncolós részénél jártunk, amikor a tér spontán, magától átrendeződött. Az egyikük beállt elém, és elkezdett velem együtt mozdulni. Először nem is értettem, mi történik, csak azt éreztem, hogy elindult egy mély folyamat – pont úgy, mint a csoportjaimon.
Ahogy kapcsolódtunk, egyszer csak két meleg tenyeret éreztem meg a hátamon. Aztán még kettőt. Valaki szólt, hogy nézzek hátra: a nők ott álltak mögöttem egyetlen hosszú sorban, egymás hátát érintve, mögöttem az anyukámmal. Aki pedig ott állt előttem, azt élte meg abban a pillanatban, hogy ő az a kis lélek, aki arra vár, hogy megérkezzen hozzánk. Ott, abban a helyzetben ezt még nem tudtam, csak a meghatottságot és a támogatást éreztem, hogy tartanak és hogy nem vagyok egyedül.
Körülbelül egy éve kezdtem el mélyebben dolgozni a Sacred Lineage, a női vérvonal tanításaival. Azóta a saját női csoportjaimon ezzel a témával kísérek másokat. És ott, az esküvői szertartás közepén, egyszer csak fizikai testekben állt be mögém a saját női vérvonalam, hogy támogassanak. Mintha mögém álltak volna azok is, akiket ismerek, és azok is, akiket már nem.
Vannak pillanatok, amiknek a valódi súlyát és jelentőségét csak később fogjuk fel. Én is csak másnap, a zuhany alatt értettem meg igazán, mi történt. Ahogy folyt rám a víz, egyszer csak elkezdtek potyogni a könnyeim és átéreztem, hogy azon a napon nemcsak az a csodálatos 24 nő állt mögöttem és tartott meg… hanem az összes felmenőm, és a kör körbeért, visszaért hozzám.
Most, hogy a saját csoportom végére értünk, mély hála van bennem a nők felé, akik velem tartottak ezen az úton. Megható volt látni, ahogy alkalomról alkalomra nyíltak. Ahogy lassan megszületett közöttünk a megtartó erő. Ahogy mindenki egyre közelebb került a saját teremtő erejéhez, az ősök erejéhez, és ahogy ebből a közös munkából egy szeretetteli női szövet épült ki közöttünk. Bár ezen az úton én voltam a kísérő és a vezető, közben újra és újra azt éreztem, hogy én magam is rengeteget kaptam, gyógyultam, emlékeztem általuk.
A Sacred Lineage tanításai nem állnak meg itt. Sok ötlet, forma és irány van születőben bennem, ahová tovább szeretném vinni és csatornázni mindazt, ami most megnyílt. Ez a csoport eredetileg egy trauma gyógyulásából született bennem, de végül sokkal több lett ennél. Egy út lett vissza önmagamhoz, a saját hangomhoz, a saját női erőmhöz.
Ma már azt is értem, hogy azok a fájdalmas tapasztalatok, amelyekben korábban kirekesztettséget éltem meg, valójában elindítottak valami nagyon fontos felé. Mert ha mindez nem történik meg, talán nem mertem volna ennyire a saját utamra lépni és önmagam lenni. Végre szeretem azt a Rékát és azt a nőt, aki ma vagyok.
Köszönöm, hogy vannak megtartó női körök. És köszönöm minden nőnek, aki valaha mögém állt. ✨
